Lies Presselt Olga Smits (aki a harmincas években Dr. Pressel mellett dolgozott), valamint a kurzus végén Dr. M. Hauschka is oktatta a ritmikus masszázsra. A kurzusokat akkor még a Bingenheim-i kastélyban és Stuttgartban tartották, az ötvenes évek elején a Boll-i iskola még nem létezett, bár ekkor már Dr. Hauschka kollegái komolyan foglalkoztak a gondolattal, hogy egy iskolát alapítsanak, melyben egységes formában oktathatják a ritmikus masszázst, illetve a művészetterápiát. 

Ezekben a körökben ismerték, de elutasították Dr. Pressel munkáját (terápiailag felelőtlennek vélték azt a kijelentését, hogy egy masszázson keresztül az asztráltestre, sőt, még az én-re is lehet hatni). Ez a társaság Lies Pressel Dr. Pressellel közösen végzett munkáját is elítélte. Maga Dr. Hauschka azonban nagyon értékelte Dr. Pressel munkáját. Ez vezetett oda, hogy 1978-ban a végzős csoport felkérte, tartson egy előadást a bolygókkal kapcsolatos általa végzett kutatásokról, ezt nagyon szívesen meg is tette. Ezután Dr. Hauschka kijelentette, hogy szeretné, ha ezentúl ezt a képzést minden végzős csoport megkaphatná. Kívánságát azonban az iskola vezetősége figyelmen kívül hagyta, így az általa tartott első előadás egyben az utolsó is maradt. Dr. Hauschka és Dr. Pressel mindketten masszázzsal foglalkozó orvosok voltak, akik munkájuk területén talán különböztek, ám művészetileg, spirituálisan, vagyis lelkileg és emberileg nagyon közel álltak egymáshoz. Mindketten az 1980-as évben hagyták el ezt a világot.